Árral szemben…

Ti is éreztétek már valaha azt, hogy hatalmas nagy stressz nehezedik rátok? Nem tudjátok, hogyan oldhatnátok meg azt? Féltek segítséget kérni barátaitoktól, családotoktól? Emiatt egyedül és tehetetlennek érezitek magatokat, nem tudjátok, hogy merre induljatok tovább az életetekben?

Program: Európai Szolidaritási Testület
Tevékenység: egyéni önkéntesség külföldön
Résztvevők: 18-30 éves fiatalok
Hol? Európa bármely országában
Részletek

Most elmesélem nektek életem legmeghatározóbb élményét: azt, hogy miért döntöttem el, önkéntes leszek Lengyelországban. Egészen odáig mennék vissza az időben, amikor az egyetemen, végzős hallgatóként már csak a szakdolgozat és a nyelvvizsga volt hátra. Abban az időszakban mérhetetlen stresszt éltem át, annyira, hogy az egészségemet is megrendítette. Akkor nagyon egyedül éreztem magam, tehetetlen voltam, nem tudtam, kihez forduljak segítségért. Hihetetlennek tűnt számomra, hogy a kezembe vehettem diplomám, mert mai napig nem emlékszem, hogyan sikerült megcsinálnom. Akkor azt hittem, hogy végre túl vagyok „mindenen”, de sajnos továbbra is beláthatatlan nehézségekkel kellett szembe néznem. Számos álláshirdetést végig böngészve, jó néhány interjún szerepelve megannyi kudarcot éltem meg. Úgy éreztem, hogy nem vagyok fontos része a társadalomnak. Azt gondoltam, hogy nincs kiút.

De hirtelen – mint egy isteni szikra – jött egy lehetőség: utazhatok Brassóba. Felejthetetlen két hetet tölthettem el ott, egy ifjúsági cserén vehettem részt. Csodálatos élményekkel gazdagodtam, sok barátot szerezhettem különböző országokból – többek között Lengyelországból is. Végre elfelejtettem, hogy mennyire egyedül érzem magam.

Miután hazamentem, újra magával ragadott az a negatív érzés, amit korábban sajnos már megtapasztalhattam – de végre tudtam, hogy kijöhetek belőle, ha igazán akarok. Akkor határoztam el, hogy újra át szeretném élni azt a fantasztikus élményt, amit Brassóban szerezhettem a barátaimmal együtt, így jelentkeztem egy másik projektre, immáron hosszú távra tervezve.

Önkéntesnek jelentkeztem külföldi szervezetekhez. Egy portugál szervezethez adtam be pályázatomat, majd további számos hirdetést végigpásztáztam. Végül rábukkantam egy nagyszerű projektre, amit egy lengyel egyesület hirdetett meg. Nem volt kérdés, hogy jelentkezzek-e. Azután izgatott várakozás következett, végül pedig jött egy email a lengyel koordinátoromtól azzal a szöveggel, hogy sikeresen engem választottak ki magyar önkéntesnek. Először nagyon örültem; kicsivel később viszont már teljesen más érzések is elárasztottak engem. Megijedtem, hogyan fogok én helytállni egyedül egy idegen országban.

De aztán nem telt el hosszú idő, és a családom támogatásával újra csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szuper lesz 10 hónapon át Lengyelországban élnem. Megismerhetek egy új kultúrát, új barátokat szerezhetek, és természetesen sokat utazhatok. Igazából már akkor tudtam, hogy ez egy óriási kihívás lesz, de már vágytam arra, hogy próbára tegyem önmagam, megtudjam, hogyan vagyok képes önállóan élni, saját magamért felelősséget vállalni.

Féltem a kiutazásom előtt, de szembe néztem a félelmeimmel, mert tudtam, hogyha leküzdöm azokat, utána sokkal nagyobb sikerélményben lesz részem. Sokkal magabiztosabb leszek, és sokkal inkább leszek képes boldogulni a további életemben.

Na, Ti is próbára akarjátok tenni magatokat?

Gősi János Gergő
volt önkéntes