Oldal logó
ESC logó
Gyengénlátó mód képe

NIT Pro és Kontra: országos vitaverseny középiskolásoknak

Kategória: : Általános
Cimkék:
Közzétéve: 2021.02.23. 15:09
nit_pro_es_kontra_orszagos_vitaverseny_kozepiskolasoknak_1934.png

A Nemzeti Ifjúsági Tanács versenyével a fiatalok vitakultúráját hivatott fejleszteni.

A középiskolások vitakultúrájának fejlesztését, és így közvetve a kritikai gondolkodás és az állampolgári elhivatottság erősítését célozza a Nemzeti Ifjúsági Tanács „Pro és Kontra” elnevezésű országos vitaversenye.

A versenyre olyan háromfős csapatok tudnak nevezni, amelynek tagjai középiskolások, és rendelkeznek tanulói jogviszonnyal.

A versenyben a Karl Popper-vita mintáját követve két, háromfős csapat vehet részt, melyek minden résztvevője egyszer szólalhat fel. A vita során a csapatok egymásnak is feltehetnek kérdéseket a másik fél álláspontjához kapcsolódóan.

A Pro és Kontra háromfordulós lesz: az online válogatót régiós középdöntők, majd egy országos döntő követi. Az első körben a résztvevő csapatoknak az előre meghatározott témák valamelyike mellett vagy ellen kell érvelniük, vagy egy öt perces videóban, vagy egy 3000-4000 karakteres esszében; a témát és a formátumot is szabadon választhatják ki. A versenyre a jelentkezési felület kitöltésével, valamint az érvelésük beküldésével tudnak nevezni.

A hét régiós középdöntőbe 4-4 csapat jut tovább, ahonnan a győztesek kerülnek az országos döntőbe.

Az országos döntő első három helyezettje értékes nyereményekkel gazdagodik:

1. helyezett csapat: 3 db iPad

2. helyezett csapat: 150 000 Forint értékű könyvcsomag

3. helyezett csapat: 90 000 Forint értékű ajándékutalvány

A jelentkezési határidő és az érvelések beküldésének határideje: 2021. február 28.

Részletek és jelentkezés

Kapcsolódó hírek

top
Változik az önkéntesek biztosításra való regisztrálásának menete
A CIGNA a Mobility Tool+ rendszerén keresztül, automatikusan kapja meg a résztvevő adatait.
top
Elindult az új Erasmus+ honlap!
Örömmel jelentjük be, hogy a Tempus Közalapítvány új Erasmus+ honlapja elérhető az erasmusplusz.hu címen
top
Elindult az új Szolidaritási Testület honlap!
A program 2021-2027 közötti szakaszának információi új oldalunkon olvashatók.
top
Elindult az Eurodesk Hungary Instagram!
A magyar Eurodesk elindítja saját Instagram profilját. Az oldalon külföldi lehetőségekről, izgalmas sztorikról és hazai ifjúsági szervezetekről hallhatsz.
Tempus Közalapítvány
Erasmus+ ifjúsági csoport:
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
E-mail: info@tpf.hu
Tel.:(+36 1) 237-1300
Ugródeszka Ifjúsági Hírlevél:

Érvénytelen e-mail cím!
A hírlevélre feliratkozással megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány a hírlevél feliratkozáshoz megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje. Nem fogadta el az Adatkezelési tájékoztatót! Kérjük, pipálja be a "Nem vagyok robot" jelölőnégyzetet!
Erasmus + logó és Európai Szolidaritási Testület logó Tempus Közalapítvány logó, Emberi Erőforrások Minisztériauman logó, Innovációs És Technológiai Minisztérium logó