Oldal logó
ESC logó
Gyengénlátó mód képe

Nyolc magyar projekt kapott Erasmus+ nívódíjat

Kategória: : Általános
Cimkék:
Közzétéve: 2018.06.08. 10:07
nyolc_magyar_projekt_kapott_erasmus_nivodijat_2967.png

Nemzetközi oktatási és képzési együttműködéseket díjaztunk

Miképp tanulhatnak középiskolások az emberi jogokról? Hogyan segíthetik a pedagógusok a sajátos nevelési igényű gyerekek integrációját? Mit kell tudnia a közösségi mezőgazdálkodásról egy kistermelőnek? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ abban a nyolc, uniós támogatással megvalósult együttműködésben, amelyek Erasmus+ Nívódíjat kaptak a Tempus Közalapítványtól.

A kiválósági elismerésben részesült köznevelési, szakképzési, felnőtt tanulási és ifjúsági projektek olyan oktatási módszereket, eszközöket és technológiákat alkalmaznak a nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően, amelyek hozzájárulnak a hazai oktatás és képzés fejlesztéséhez, emellett mások számára is inspirálóak és hasznosak lehetnek. Az idei Erasmus+ nívódíjakat május 24-én szakmai konferencia keretében adták át Budapesten.

Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a rendezvényen elmondta: az Erasmus+ programban megvalósított projektek nemcsak a résztvevők, hanem az egész társadalom számára hasznosak. Kiemelte, hogy Magyarországon az ifjúsági munkanélküliség aránya 11%, ami alacsonyabb az uniós átlagnál, ehhez pedig az Erasmus+ program is hozzájárult, hiszen könnyebben tudnak elhelyezkedni azok a fiatalok, akik nemzetközi kitekintéssel és magabiztos nyelvtudással rendelkeznek.

Lebanov József, az EMMI Köznevelési Stratégiai Főosztályának vezetője hozzátette, hogy az Erasmus+ program a hazai fejlesztési célokkal összhangban járul hozzá az uniós célkitűzések megvalósításához, például a korai iskolaelhagyás megelőzéséhez, az alapkészségek fejlesztéséhez vagy a pedagógusok szakmai fejlődésének támogatásához. A most díjazott, kiemelkedő színvonalon megvalósított projektek által mások is hasznosíthatják a külföldön megismert innovatív módszereket, új eszközöket és a hazaitól eltérő technológiákat az oktatás és képzés minden területén.

Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója elmondta: az Erasmus+ program nagyon sokféle lehetőséget biztosít a pályázók számára, a lehető legkülönfélébb témákban. Olyan komplex eszköz, amely egyszerre támogatja a munkaerőpiacon is értékes készségek fejlesztését, valamint hozzájárul az európai értékek tudatosításához és az uniós identitás megéléséhez. A program jövőjével kapcsolatban kiemelte: az Európai Bizottság az Erasmus+ program költségvetésének megduplázását tervezi.

Hazánkban 2018-ban 47 millió euró (14 milliárd forint) áll a pályázók rendelkezésére Erasmus+ projektek megvalósítására a köznevelési, a szakképzési, a felsőoktatási, a felnőtt tanulási és az ifjúsági szektor területén. További részletek: www.erasmusplusz.hu

ERASMUS+ NÍVÓDÍJAS PROJEKTEK, 2018

Gyorsabban, hatékonyabban, együttműködve! – Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola
Sajátos nevelési igényű és speciális ellátást kívánó gyerekek iskolai nevelésével és fejlesztésével kapcsolatos kurzusokon, valamint nyelvtanfolyamokon vettek részt az iskola pedagógusai. Olyan külföldi jó példákat is megismerhettek, amelyeket itthon alkalmazva segíthetik az SNI diákok integrálását.

Vendéglátós tudásimport – Hansági Ferenc Szakképző Iskola, Szeged
Szakács, pincér és cukrász tanulók külföldi szakmai gyakorlatára évek óta lehetőség van az iskolában, mert úgy látják, ez segíti a fiatalok elhelyezkedését. Elsősorban a diákok szakmai és nyelvi fejlődését várják a külföldi tapasztalatszerzéstől, de a nemzetközi légkör az iskola népszerűségéhez is hozzájárul.

Changemaker – Egyesek Ifjúsági Egyesület, Budapest
Elsősorban a kiégés megelőzésével és a motiváció fenntartásával foglalkoztak ebben az ifjúsági projektben, melynek célja a 21. századi készségek fejlesztése, az ifjúsági munka minőségének növelése, az önkéntesség, a fiatalok társadalmi részvételének és vállalkozói készségének előmozdítása volt.

Open QAsS – iTStudy Hungary Számítástechnikai Oktató és Kutatóközpont Kft., Gödöllő
Szakképzési intézmények vették fel a kesztyűt a pedagógusok vállát nyomó adminisztrációs terhek ellen, és a minőségi szakképzési oktatás érdekében. Öt ország együttműködésével egy komplex minőségbiztosítási képzést és eszköztárat dolgoztak ki a technika vívmányainak segítségével.

Mindenkinek becsengettek! – Rejtett Kincsek Down Egyesület, Nyíregyháza
A tipikus fejlődésű, fogyatékossággal élő és sajátos nevelési igényű gyerekek bevonásával zajlott projektben az inkluzív nevelés pozitív üzenetét szerették volna a lehető legtöbb általános iskolába eljuttatni, hogy az együttnevelésre épülő oktatás lehetőségét minél többen megtapasztalhassák.

Dispute, discuss, develop – Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium, Szeged
Négy országban két éven keresztül foglalkoztak a vitázás módszerével középiskolai keretek között. A projekt a tanulók szövegértési és szóbeli kifejezőkészségének fejlesztését tűzte ki célul, de az eredményeket akár általános iskolákban és pedagógusközösségekben is lehet hasznosítani.

Légy a részese! – Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete, Budapest
Gyakorlatorientált tréningeket szerveztek termelői és vásárlói közösségek létrehozóinak és megálmodóinak a fenntartható élelmiszerfogyasztás érdekében. Itt az alapoktól a közösségépítésen át a termelés mikéntjéig sok mindenben fejlődhettek kezdő és gyakorlott gazdálkodók egyaránt.

LAWrider – Creative Elephant Studio Kft., Szeged
Három ország fiataljai filmes eszközökkel dolgozták fel az emberi jogok témáját, aminek eredményeként tíz kisfilm és a hozzá tartozó óravázlat készült el. Ezeket felhasználva középiskolai környezetben is játékosan, mégis tanulságosan lehet beszélgetni a témáról.

 

A konferencián és díjátadón készült képek itt tekinthetők meg.

Kapcsolódó hírek

top
Változik az önkéntesek biztosításra való regisztrálásának menete
A CIGNA a Mobility Tool+ rendszerén keresztül, automatikusan kapja meg a résztvevő adatait.
top
Elindult az új Erasmus+ honlap!
Örömmel jelentjük be, hogy a Tempus Közalapítvány új Erasmus+ honlapja elérhető az erasmusplusz.hu címen
top
Elindult az új Szolidaritási Testület honlap!
A program 2021-2027 közötti szakaszának információi új oldalunkon olvashatók.
top
Elindult az Eurodesk Hungary Instagram!
A magyar Eurodesk elindítja saját Instagram profilját. Az oldalon külföldi lehetőségekről, izgalmas sztorikról és hazai ifjúsági szervezetekről hallhatsz.
Tempus Közalapítvány
Erasmus+ ifjúsági csoport:
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
E-mail: info@tpf.hu
Tel.:(+36 1) 237-1300
Ugródeszka Ifjúsági Hírlevél:

Érvénytelen e-mail cím!
A hírlevélre feliratkozással megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány a hírlevél feliratkozáshoz megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje. Nem fogadta el az Adatkezelési tájékoztatót! Kérjük, pipálja be a "Nem vagyok robot" jelölőnégyzetet!
Erasmus + logó és Európai Szolidaritási Testület logó Tempus Közalapítvány logó, Emberi Erőforrások Minisztériauman logó, Innovációs És Technológiai Minisztérium logó