Változást hoznak: díjat kapott a Changemaker projekt

Kategória: :
Cimkék:
Közzétéve: 2018.06.07. 14:16

Idén is a legizgalmasabb, legkiemelkedőbb projektek kapták az Erasmus+ nívódíjat, köztük az Egyesek Egyesület Changemaker című projektje.

A CHANGEMAKER célja a 21. századi készségek fejlesztése, ezáltal az ifjúsági munka minőségének növelése, az önkéntesség, a fiatalok társadalmi részvételének és vállalkozói készségének előmozdítása volt. Csákány Viktóriával, az Egyesek ifjúsági szervezet társelnökével, és a Nívódíjra jelölt képzési program szakmai vezetőjével beszélgettünk.

 

Különlegesen hatékony módszertannal érte el kitűzött céljait a két tevékenység. Miben látjátok a módszer legnagyobb erejét?

Az élmény alapú tanuláson, a coaching, valamint a self-coaching szemléleten keresztül tulajdonképpen a kontextust teremtettük meg a módszertannal a programon. Tudatosan adtunk át eszközöket, amik azt segítették elő, hogy az ifjúsági területen dolgozó szakemberek saját magukat is felül tudják vizsgálni, tudjanak magukra reflektálni, ezáltal hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni az általuk közvetlenül elért fiatalokkal. Tartalommal a képzés elemeit a résztvevők töltötték meg a tanulási folyamataikon keresztül. A módszertan -1. lépése a tanulási célok egyéni meghatározása volt.

Dolgoztatok már korábban is ezzel a módszerrel, vagy egyfajta pilotként tekinthetünk erre a két képzésre?

Az Egyesek 15 éve minden ifjúsági programjában használja már ezt, így szervezeti szinten úgy érezzük, hogy a Nívódíj voltaképp ennek a 15 év munkájának a gyümölcse, amely a Changemaker projektben csúcsosodott ki.   

A Nívódíj elnyerése arra enged következtetni, hogy sikerült egy nagy kihívásra pozitívan felelni: a résztvevők nagy száma, a korcsoport nagy szórása, a szakmai hátterük és tapasztalatuk más-más egyéni tanulási cél megfogalmazását sejteti. Hogy sikerült mindenkiét hatékonyan támogatni a 10 napos képzések alatt?

A programunkat a résztvevők által előzetesen kitöltött kérdőív alapján is személyre szabtuk, amely a tanulási céljaikat mérte fel. A képzésen az egyéni folyamatot úgy tudtuk támogatni, hogy már az első napon létrehoztunk egyfajta horgonyként funkcionáló feldolgozó csoportokat, ahol a tanulási folyamataikat kiskörben is meg tudták osztani egymással. Minden csoportban volt egy-egy tapasztaltabb nemzetközi team tag, aki facilitálta ezeket a napzáró beszélgetéseket. A két tréner természetesen a képzés egésze során elérhető volt egyéni konzultációra is.

IGÉNYEKRE REFLEKTÁLVA

A nagy igényre való tekintettel volt szükség egy projekt keretén belül két képzés megvalósítására?

Egyrész ezért, másrészt az igények felmérésekor az is kiderült, hogy az ifjúsági szakemberek alapvetően két csoportra voltak oszthatók a területen töltött éveik számának, tapasztalataiknak megfelelően. Az áprilisi képzést így annak a 33 főnek céloztuk, akiket a kiégés veszélye már megkörnyékezett. Sokan közülük annyira sok mindent valósítottak meg és tettek le az asztalra, hogy természetes és érthető emberi reakcióként megjelent a „nekem már senki sem tud újat mondani” attitűd, valamint többeknél kezdett alábbhagyni az önreflexió képessége a bejáratott - és sokszor egész jól is működő - munkamódszerek alkalmazásakor. Arra sarkalltuk őket, hogy gondolják végig újra a víziójukat és a küldetésüket, legyen újra kedvük és szándékuk az ezekhez kapcsolódó alapvető kérdéseket feltenni maguknak.  A júliusi csoport 37 résztvevője esetén kevésbé tapasztalt ifjúsági szakemberekkel dolgoztunk együtt. Náluk a kiégéstől még nyilván nem kellett tartani, a tanulási célok fókusza így a motivációjuk hosszú távú fenntartása lehetett.

Több ifjúsági területen pályázó szervezet fut bele abba a hibába, hogy a nem-formális tanulási eredményeket tudatosító és azokat körüljáró Youthpass folyamat helyett a szervezet egyfajta részvételt igazoló dokumentumként használja csupán a Youthpass tanúsítványt. A Changemaker ebben is különleges: a tanulási eredmények fókusza a tevékenységek gerincét adja. Mesélnél egy kicsit erről?

Alapvetően beintegráltuk a Youthpass-t abba a folyamatba, amellyel dolgoztunk a képzéseken, és dolgozunk a mai napig. Amikor a résztvevők egyénileg felállítják maguknak a tanulási céljaikat a képzés legelején, akkor ez már azon kulcskompetenciák mentén történik meg, amelyeket meghatároz a tanúsítvány. Bárkinek nagy kihívást jelenthet a megcélzott eredmények eléréséhez egy konkrét tanulási ív rendelése, függetlenül attól, hogy mennyire tapasztalt ifjúsági munkásról is beszélünk. Ez nagyon sokszor egy megfoghatatlan „lufiból” indul, amelynek elemekre bontásában a Youthpass kulcskompetecia meghatározásai nagyon praktikusak. Ezek mellé részletes tisztázó kérdéseket is mellékeltünk a résztvevőknek, hogy ezekre reflektálva láthassák, hogy egy-egy tanult elem hogyan és melyik kompetencia fejlesztéséhez járult hozzá konkrétan.

8 kulcskompetencia alatt az alábbiakat értjük:

 

1, Anyanyelvi kommunikáció

2, Idegen nyelvi kommunikáció

3, Matematikai, természettudományi és technológiai kompetenciák

4, Digitális kompetencia

5, A tanulás tanulása

6, Személyközi és állampolgári kompetenciák

7, Vállalkozói kompetencia

8, Kulturális kompetencia

 

Bővebb információ:
https://www.youthpass.eu/da/help/for/youth-initiatives/learn/information/

 

ELHOZNI EURÓPÁT NÓGRÁDBA

Különleges, az UNESCO világörökség listáján is szereplő falu adott otthont a két képzéseteknek. Felkeltette az érdeklődésemet, hogy az Egyeseknek budapesti székhelyű szervezetként miért pont erre a községre esett a választása.

Történelmet ír már a helyszín a szervezetünk életében. Az Egyesek 18 éve hivatalosan is bejegyzésre került, de ezt megelőzően 2 évvel már informális keretek között is működtették az alapítók, így már lassan Amerikában is nagykorúnak számít. Már akkoriban elkezdődött egy megfelelő képzési helyszín keresése. Fontos volt egy olyan bázis, ahová elvonulva hátra hagyható a nagyvárosi nyüzsgés, ahol az emberek tudnak magukra és a tanulási folyamataikra fókuszálni. Hollókőn találtak az akkori kollégák egy olyan házat, amely minden szinten megfelelő volt egy csoport igényeinek: elegendő tér állt rendelkezésre a nagycsoportos tevékenységekhez, de az egyéni elvonulás is megoldható volt a kialakításából adódóan. Egyre több eseményt valósítottak meg itt, míg nem oda jutott a dolog, hogy gyakorlatilag már minden projektünk helyszínének ez a festői szépségű kisfalu ad otthont.

Az Erasmus+ Program lehetőséget biztosít arra, hogy szervezeti háttér nélkül is pályázhassanak fiatalok, úgynevezett informális csoportként. A csoportnak legalább négy fiatalból kell állnia, akiknek életkora megfelel a programban részt vevő fiatalokra nézve előírt életkornak (13–30 év). Kivételes esetben, és ha az összes fiatal kiskorú, a csoportot egy felnőtt képviselheti. Így egy fiatalokból álló csoport (amelynek minden tagja kiskorú) egy ifjúságsegítő/coach segítségével pályázatot tud benyújtani.

 

El tudom képzelni, hogy a veletek érkező nemzetközi pezsgés kezdetben szokatlan lehetett egy kistelepülés életében. Megváltozott ez mostanra?

A település jól ismeri már a szervezetet és a sajátos programjainkat, tudják, hogy mi vagyunk az a csapat, aki időről-időre idegen nyelven beszélő fiatalokat „hoz” a faluba. Többnapos önkéntes tevékenységeket is szerveztünk már a képzések részeként, amikor a fiatalok bekapcsolódtak a falu hétköznapjaiba. Szeretjük Hollókőt, nagyon jó a kapcsolat a helyi hatóságokkal is. Nem csak Hollókőn, hanem Nógrád megye ezen részén is egy számunkra nagyon fontos kölcsönhatás alakult ki az évek során a helyi közösségekkel, ami a jelenlegi helyi ifjúsági munkánk alapját adja.


Tóth Xénia, pályázati referens
Erasmus+ ifjúsági csoport

Erasmus+ Nívódíj, bírálat:

„A projekt 8 nemzetközi partner 74 résztvevőjével magas színvonalon valósult meg. A szakmai program szükségletfelmérésen alapult, ami biztosította, hogy valódi problémákkal foglalkozzanak a tevékenységek során. A projekt a résztvevők tapasztalatára, aktivitására is nagyban épített, és hozzáadott értéke a képzéseknek. Változatos, sokszínű programelemekből áll, kreatív, részvételen alapuló módszereket használ, ezáltal magas szintű tanulási folyamatot biztosított.  A projekt a partnerek szakértelmére is épített. Nagy potenciállal rendelkezik jövőbeli együttműködések szempontjából.”

Honlap: https://egyesek.hu/

 

Az interjú a Tempus Közalapítvány Pályázati Pavilon című magazinjában jelent meg. 

 

 

Kapcsolódó hírek

top
Indul az Európai Szolidaritási Testület program
Megjelentek az új program pályázati anyagai.
top
Elérhetők a pályázati űrlapok az őszi beadáshoz
Az Erasmus+ ifjúsági területén a következő pályázat-benyújtási határidő október 4.
top
E+ vitamin képzés
A Tempus Közalapítvány képzéssorozatot szervez az Erasmus+ program ifjúsági területén, középpontban a sikeres projekttervezéshez és megvalósításhoz szükséges hasznos ismeretekkel, gyakorlatokkal.
top
Várjuk Erasmus+ pályázóink híreit
Egy rendezvényre résztvevőket vártok? Mérföldkőhöz értetek, amit szívesen megosztanátok másokkal? Küldjétek el nekünk!
top
START+ infónapok országszerte az Erasmus+ programról és az Európai Szolidaritási Testületről
Infónapot tartunk országszerte 7 helyszínen az Erasmus+ program pályázati lehetőségeiről az ifjúsági területen, valamint az EU új önkéntes programjáról, az Európai Szolidaritási Testületről.
Tempus Közalapítvány
Erasmus+ ifjúsági csoport:
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
E-mail: info@tpf.hu
Tel.:(+36 1) 237-1300
Fax:(+36 1) 239-1329
Hírlevél:
A hírlevélre feliratkozással megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány a hírlevél feliratkozáshoz megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje.