Az Erasmus+ félidős értékelése

Kategória: : Általános
Közzétéve: 2018.02.09. 09:45

Az Európai Bizottság közzétette az Erasmus+ program félidős jelentését. Az érdekes adatok mellett a legfontosabb következtetéseket tartalmazza.

A jelentés a programban részt vevő országok nemzeti jelentésein, független külső fél által készített értékelő jelentésen, egyéb tanulmányokon, a program irányításával kapcsolatos tapasztalatokon és az érdekeltektől kapott több mint egymillió válaszon alapul. Az értékelés az Erasmus+ valamennyi részt vevő országban történő megvalósítására kiterjed, a teljes költségvetés megnövelését megelőző, 2014–2016 közötti időszakban. Vizsgálja továbbá az Erasmus+ előzményeként a 2007–2013 közötti időszakban végrehajtott hét program hosszú távú hatását (utólagos értékelés), a partnerországokban is.

Az eredmények között található a személyi fejlődés dimenziója: egyéni (résztvevői) készségek és kompetenciák elsajátítása, foglalkoztathatóság növelése, tanulási hajlandósag növelése; valamint az Unió egészét érintő változások, mint például az Európai Unió kohéziójának erősítése, kapcsolati hálók bővülése és digitális erőforrások nagyobb mértékű használata.

A magyar nyelvű összefoglaló itt tölthető le, míg a hosszabb terjedelmű angol nyelvű jelentés ide kattintva elérhető.

Kapcsolódó hírek

top
Nagyszabású Erasmus+ konferencia májusban
Módszertani megújulással a hatékonyabb tanulásért: nívódíj átadó, innovatív projektek, módszerek és termékek börzéje
top
Elindult az Erasmus+ virtuális csere
Az Európai Bizottság új projektje 25.000 fiatal körében szeretné népszerűsíteni a kultúrák közötti párbeszédet.
top
Ajánlattételi felhívás - adminisztrációs és kommunikációs feladatok ellátására
Adminisztrációs és kommunikációs feladatok ellátására keres együttműködőt az Erasmus+ Ifjúsági csoport nemzetközi konferenciájához.
top
Drámapedagógiai nap
Egy napos ingyenes képzést szervezünk a színházi nevelés módszeréről és annak felhasználhatóságáról az ifjúsági munkában.
top
Erasmus+ START információs nap
Infónapot tartunk az Erasmus+ program pályázati lehetőségeiről az IFJÚSÁGI területen.
Tempus Közalapítvány
Erasmus+ ifjúsági csoport:
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
E-mail: info@tpf.hu
Tel.:(+36 1) 237-1300
Fax:(+36 1) 239-1329
Hírlevél: